Fontos megállapodásról egyezett meg az Egyesült Királyság és Ausztrália
Az Egyesült Királyság szabadkereskedelmi megállapodást megkötéséről egyezett meg Ausztráliával – írja a CNBC.
Az Egyesült Királyság szabadkereskedelmi megállapodást megkötéséről egyezett meg Ausztráliával – írja a CNBC.
Nagyjából kétszer akkora a kórházba kerülés kockázata az indiai (delta) variánssal való fertőződésnek, mint amit a brit variáns okoz - ezek az előzetes megállapításai a tekintélyes The Lancet tudományos folyóiratban hétfőn közzétett skót tanulmánynak. Eddig meglehetősen ellentmondásos vélemények jelentek meg ebben a témában, a mostani komoly erősítést jelent a pesszimista álláspontnak.
Nyílt szópárbajjá fajult a vasárnapig tartó G7 csúcstalálkozón Emmanuel Macron francia köztársasági elnök és Boris Johnson brit miniszterelnök között a Brexit északír megállapodásával kapcsolatos aktuális ügy, a feldolgozott húskészítményekre vonatkozó vámszabályok kérdése, ami miatt a Reuters azt írja összefoglalója címében, hogy a kolbászháború a G7-es csúcstalálkozóra is átterjedt. A brit hírügynökség szerint az egész helyzet olyan feszült, hogy egyes félelmek szerint teljes kereskedelmi háborúvá fajulhat a dolog az EU és az Egyesült Királyság között. Egyelőre nem tudni, hogy a szombati szűkkörű EU-brit egyeztetés az északír protokoll kérdéséről hoz-e előrelépést, mert a Politico információi szerint a britek az EU-tól várják a megoldást, miközben az EU a már megkötött megállapodás betartását szorgalmazza.
London bármilyen lehetséges eszközzel fenntartja az Egyesült Királyság területi integritását - mondta szombaton, az észak-írországi kereskedelemszabályozási vitákra utalva a brit miniszterelnök.
Nagy-Britannia százmillió adag koronavírus-oltást adományoz a következő egy évben a rászoruló országoknak saját többletéből - közölte pénteken Boris Johnson brit miniszterelnök.
Holnap kezdődik G7-csúcs a világ legfejlettebb ipari hatalmainak részvételével, amelynek fő témája a koronavírus-járvány, valamint a klímaváltozás elleni küzdelem, illetve a gazdasági együttműködés lehetőségei lesznek. Szinte biztosan felmerülnek majd geopolitikát érintő kérdések is, főleg Kína és Oroszország vonatkozásában. A találkozó előtt az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság képviselői külön is egyeztetnek, amelynek keretében egy új Atlanti Chartát is elfogadhatnak - írja a CNBC.
A nyolc évtizede aláírt hasonló dokumentum mintájára új Atlanti Chartáról kíván megállapodni Boris Johnson brit miniszterelnök és Joe Biden amerikai elnök - közölte csütörtökön Johnson hivatala.
Megérkezett szerda este Nagy-Britanniába Joe Biden amerikai elnök, aki a hét vezető ipari hatalom csoportjának (G7) angliai csúcstalálkozóján vesz részt. A G7-csoport soros elnöki tisztségét Nagy-Britannia tölti be.
Érvénybe lépett kedd reggel az a brit kormányrendelet, amelynek alapján a Portugáliából érkezők sem léphetnek be Angliába karanténkötelezettség nélkül. Ez azt jelenti, hogy egyetlen EU-tagország sem maradt a brit kormány karanténmentes belépést biztosító "zöld" utazási listáján.
Boris Johnson brit miniszterelnök konkrét kötelezettségvállalásokat kér a jövő héten a hét legnagyobb ipari hatalom alkotta csoport (G7) többi tagországának vezetőitől annak elősegítésére, hogy 2022 végéig a világ teljes lakosságát be lehessen oltani a koronavírus elleni vakcinákkal - közölte vasárnap a londoni kormányfői hivatal.
Komoly munkaerőhiánnyal szembesültek az újranyitáskor a brit vendéglátók, akik már azt szorgalmazzák a kormánynál, hogy vizsgálja felül az uniós bevándorlási szabályokat. A szolgáltatók arra figyelmeztetnek, hogy ha túl sokáig fennmaradnak a korlátozások, akkor félő, hogy további ezrek hagyják majd el a szektort, és máshol helyezkednek el.
A brit egészségügyi minisztérium keddi beszámolója szerint az elmúlt 24 órában nem volt halálos áldozata az Egyesült Királyságban a koronavírus-járványnak.
Vasárnap délután azt jelentette be a brit kormányfői hivatal, hogy szombaton délután összeházasodott Boris Johnson miniszterelnök a jegyesével, Carrie Symonds-szal. Az eseményt teljes titokban tartották, és a legelső médiaértesülések is csak szombat este kezdtek megjelenni a brit sajtóban, de azokat is csak vasárnap délután erősítette meg a hivatal.
Az elmúlt három napon átlagosan 3500 új esetet koronavírusos esetet regisztráltak az Egyesült Királyságban, hasonló számokat közel két hónapja láttunk. Szakértők szerint a gyorsuló terjedésért a brit variánsnál is erőteljesebben fertőző az indiai vírusváltozat a felelős.
Nagy-Britanniában továbbra is néhány fertőzési gócpontra összpontosul az új típusú koronavírus B.1.617.2 megjelöléssel nyilvántartott, közkeletű nevén indiai variánsa - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a brit egészségügyi miniszter. Matt Hancock hozzátette: az e térségekben tapasztalt fertőzésszám-növekedés 50-75 százalékát okozhatja ez a vírusváltozat.
További majdnem tízezer magyar kért tartós letelepedési engedélyt az első negyedévben az Egyesült Királyságban, így összesen már 140 ezren jelezték, hogy a Brexit után is maradnának az országban. Elvileg még június végéig van erre lehetőség, vagyis hamarosan kiderülhet, pontosan hány magyar él a szigetországban a statisztikák korábbi megbízhatatlansága után.
Ausztria az indiai koronavírus-mutáció szigetországi terjedése miatt június elsejétől ismét leszállási tilalmat vezet be a Nagy-Britanniából érkező repülőgépek számára - derül ki az osztrák egészségügyi minisztérium legfrissebb rendelkezéséből.
A brit belügyminisztérium hétfői tájékoztatása szerint októberig használhatják személyi igazolványukat a beutazáshoz azok az EU-állampolgárok, akik nem élnek Nagy-Britanniában. A Nagy-Britanniában élő uniós polgárok ugyanakkor még legalább négy évig személyi igazolvánnyal is beléphetnek.
Németország új korlátozásokat vezet be az Egyesült Királyságból érkezőkre vasárnaptól kezdődően az Indiában először azonosított koronavírustörzs Nagy-Britanniában történő gyors elterjedése miatt. A külügyminisztérium szerint az Egyesült Királyságból érkező utazóknak Németországba érkezésük után két hetet kell karanténban tölteniük, még akkor is, ha a vírus negatív eredményt mutat.
Az IHS Markit közzétette a brit beszerzésimenedzser-index adatokat is: a feldolgozóipar és a szolgáltatószektor egyaránt erőteljes növekedést mutatott, előbbi meglepve az elemzőket is.
A külügyminiszter emellett a szankciók érvényben maradásáról is szót ejtett.
A hajó a kikötőben marad, amíg nem születik döntés a sorsáról.
Az ukrán vezérkar adatai alapján az emberei és technikai veszteségek is súlyosak.
A különleges ügyészi hivatal már hetek óta felszámolás alatt áll.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ijesztően gyorsan melegszik a klíma.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?